Meggymártás pirított darával, sült csirkemellel
Hozzávalók
-
Meggymártás
-
70dkg meggy
-
2dl főzőtejszín
-
1evőkanál étkezési keményítő – vagy liszt
-
1kávéskanál őrölt fahéj
-
3db őrölt szegfűszeg – vagy egész
-
1szelet citrom
-
2evőkanál kristálycukor – vagy édesítő
-
Pirított dara
-
1csesze búzadara
-
3evőkanál olaj
-
1pohár víz
-
1kávéskanál só – csapott
-
Sült csirkemell
-
70dkg csirkemell
-
fűszer – ízlés szerint
-
2evőkanál olaj
Elkészítés
-
Meggymártás:
A meggyet megmossuk és kimagozzuk.
Egy edénybe feltesszük főni, annyi vizet öntünk rá, hogy éppen csak ellepje. Fahéjjal, citromkarikával, csipet sóval. és szegfűszeggel fűszerezzük. Ízlés szerint cukorral (vagy édesítővel) édesítjük. 2-3 percig forraljuk. A tejszínt simára keverjük a keményítővel. Merőkanálnyi meleg főzőlevet keverünk hozzá, a meggyhez öntjük. 1 percig forraljuk és kész is van. -
Pirított dara:
Lényeges hogy az edényünknek ráillő fedője legyen, és a csésze víz, amit a kezünk közelébe készítünk. Vastagabb serpenyőbe 3-4 evőkanál olajat hevítünk, és beleöntünk egy csésze (3 dl) darát. A csészébe annyi hideg vizet töltünk mint amennyi a dara. A darát folyamatosan keverjük (párperc) amikor úgy látjuk hogy átpirult (de nem égett) sózzuk és ráöntjük vizet. Gyorsan átkeverjük, lefedjük, és elzárjuk a lángot. Öt-hat perc alatt beszívja a vizet, megdagad, és kész is van. -
Sült csirkemell:
A csirkemell szeleteket ízlés szerint fűszerezzük. Egy serpenyőbe 2 evőkanál olajat hevítünk, és a hússzeleteket kb. 4 percig sütjük mindkét oldalán mozgatás nélkül. Nyomással ellenőrizhetjük, hogy mennyire sült át (vagy mag-hőmérővel 75 fokosnak kell lennie). Ezután pihen 8- 10 percet, és kész is.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – Margit
Ecetes csípős paprika 🌶🌶🌶
Saját erőspaprika-termésből van. A beérett, erős piros paprikákat felfűzöm szárítani, majd többnyire ledarálom. Ami nem érik be pirosra, abból nagyon jó "csípős...
Székelykáposzta
A füstölt szalonna alapvetően megváltoztatja a székelykáposzta karakterét: a kiolvadó zsír és a füstös ízvilág elképesztő mélységet ad az ételnek, miközben a li...
Tejszínes spenótos spagetti
Ha egy gyorsan (30 perc) és egyszerűen elkészíthető finom meleg ételre vágysz, készítsd el te is!😉
Sütőtökös-csokis muffin
Egyszerű elkészíteni, mennyein finom, puha, nedves és bolyhos. Ebbe a nagy hidegbe egy csésze tea vagy kávé mellé jó választás.😋
Zeller tócsni
A zeller tócsni (más néven lepcsánka, cicege vagy röszti) egy fantasztikus, alacsony szénhidráttartalmú és egészséges alternatívája a klasszikus krumplis változ...
Zöldborsós sertéspörkölt
Kapcsolódó receptek

Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése