Rakott kelkáposzta
Hozzávalók
-
1fej kelkáposzta
-
1fej vöröshagyma
-
0dkg darált hús
-
15dkg rizs
-
1doboz tejföl
-
1teáskanál őrölt pirospaprika
-
olaj
-
1paradicsom
-
1zöldpaprika
Lehetne választani, hogy a kecskétől, vagy a konyhától féljünk inkább.
Elkészítés
-
A rizst megfőzzük. A hagymát összevágjuk, olajon megfuttatjuk, majd félrehúzzuk, és belekeverjük a pirospaprikát.
-
Hozzáadjuk a darált húst, majd visszatesszük a tűzre, belekeverjük az összevágott paprikát, paradicsomot, és egy igazából pörköltet készítünk belőle, viszonylag hosszabb lével, ha nem akarjuk, hogy túl száraz legyen a végeredmény.
-
Ha elkészült, a darált húst összekeverjük a rizzsel. A kelkáposzta leveleket megmossuk, majd sós vízben 8-10 perc alatt megfőzzük.
-
Egy tepsi vagy tűzálló tál aljéra teszünk 1-2 réteg kelkáposztát, majd erre egy réteg rizses húst, és végül megint kelkáposztát.
-
A tetejére ráöntjük a tejfölt, reszelünk rá sajtot, és betoljuk a sütőbe kb. 180 fokon 40 percig sütjük. Vigyázzuk, hogy a teteje ne égjen meg.
-
Tejföllel leöntve szokás tálalni.
-
Akik hízni szeretnének, kockázzanak a tetejére füstölt kolozsvári szalonnát, mielőtt betolják a sütőbe.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Ecetes csípős paprika 🌶🌶🌶
Saját erőspaprika-termésből van. A beérett, erős piros paprikákat felfűzöm szárítani, majd többnyire ledarálom. Ami nem érik be pirosra, abból nagyon jó "csípős...
Székelykáposzta
A füstölt szalonna alapvetően megváltoztatja a székelykáposzta karakterét: a kiolvadó zsír és a füstös ízvilág elképesztő mélységet ad az ételnek, miközben a li...
Tejszínes spenótos spagetti
Ha egy gyorsan (30 perc) és egyszerűen elkészíthető finom meleg ételre vágysz, készítsd el te is!😉
Sütőtökös-csokis muffin
Egyszerű elkészíteni, mennyein finom, puha, nedves és bolyhos. Ebbe a nagy hidegbe egy csésze tea vagy kávé mellé jó választás.😋
Zeller tócsni
A zeller tócsni (más néven lepcsánka, cicege vagy röszti) egy fantasztikus, alacsony szénhidráttartalmú és egészséges alternatívája a klasszikus krumplis változ...
Zöldborsós sertéspörkölt
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése