Hozzávalók
-
2közepes cukkini
-
1nagy doboz tejföl – 20% - os (330 g)
-
2db tojássárgája
-
25dkg sonka – (szalámi is lehet)
-
20dkg sajt – trappista
-
10dkg füstölt sajt
-
10dkg vaj
-
só – ízlés szerint
-
egyéb fűszerek – ízlés szerint
Elkészítés
-
A cukkiniket jól megmossuk, a végeit levágjuk, egy tálcára vékony (5-6 mm) szeletekre felvagdossuk, enyhén megszórjuk sóval és borssal, jól összekeverjük. Tehát nem egyesével sózunk, borsozunk. Félretesszük.
-
Egy jénai, vagy magasabb falú tepsit kivajazunk, apró vajdarabokat pötyögtetünk az aljára (a vaj felét, 5 dkg-ot).
Egy tálba öntjük a tejfölt, a tojások sárgáját és a trappista sajtot reszelve (vékony lyukún) és jól összekeverjük az egészet. -
A sonkát apró csíkokra felvagdossuk, egy pici vajon megpirítjuk, de el is lehet hagyni a pirítást, úgy is finom lesz.
A tálcán lévő cukkiniket két részre szét osztjuk. Az egyiket elkezdjük kézzel belemártogatni a tejfölös masszába, és szépen sorban lerakjuk a jénai aljára. -
Erre rászórjuk a felaprított sonkát, ráreszeljük a füstölt sajtot, a maradék vajat kis darabokban rápötyögtetjük, majd a cukkini másik felével, a tejfölös masszába mártogatva, szépen sorban befedjük.
-
160 fokon, alsó-felső sütéssel addig sütjük, míg szép színű nem lesz a teteje. Ez sütőfüggő is ( 45 percig sütöttem.)
tepsi mérete: kb 20X30 cm
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – Margit
Ecetes csípős paprika 🌶🌶🌶
Saját erőspaprika-termésből van. A beérett, erős piros paprikákat felfűzöm szárítani, majd többnyire ledarálom. Ami nem érik be pirosra, abból nagyon jó "csípős...
Székelykáposzta
A füstölt szalonna alapvetően megváltoztatja a székelykáposzta karakterét: a kiolvadó zsír és a füstös ízvilág elképesztő mélységet ad az ételnek, miközben a li...
Tejszínes spenótos spagetti
Ha egy gyorsan (30 perc) és egyszerűen elkészíthető finom meleg ételre vágysz, készítsd el te is!😉
Sütőtökös-csokis muffin
Egyszerű elkészíteni, mennyein finom, puha, nedves és bolyhos. Ebbe a nagy hidegbe egy csésze tea vagy kávé mellé jó választás.😋
Zeller tócsni
A zeller tócsni (más néven lepcsánka, cicege vagy röszti) egy fantasztikus, alacsony szénhidráttartalmú és egészséges alternatívája a klasszikus krumplis változ...
Zöldborsós sertéspörkölt
Kapcsolódó receptek

Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése